Fekete sereg avagy bírói elfogultság

Mi is az igazság valójában erről a bűnszervezetről?

A Fekete Sereg!


Az, hogy fekete sereg, amit ráakasztottak erre a bírák által kikiáltott bűnszervezetre, nem létezik!

Ezt a nevet valamelyik gyenge-elmélyű hivatalnok találta ki!

Mielőtt bárki azt hinné, nem vagyok Magyar Róbert semmilyen nemű hozzátartozója!

Az egész azért kezdődött el nálam, mert az igazságtalanság és a csalódottság a Magyar Bírákról bebizonyosodott, hogy ők akik letették az esküt, hogy elfogulatlanul ítélkeznek, nem létezik!  Minden nap egy küzdelem a számomra, hogy ilyen emberek ítélkeztek. Senki nem mondta, hogy ártatlan bárányok, de Magyarországon nézzünk már egy kicsit csak körül?! Olvassuk el a Politikai fertői című könyvet, érdemes! Elítélnek úgy embereket, hogy az igazság senkit nem érdekel, nem egyéneket, hanem egyben mindenkit, pedig ma olvastam a Fővárosi ítélőtáblán lévő bírónő cikkét. A bűn elkövetésében, akár legyen az bűnszervezet, egyénenként is kell nézni az ítéletkor.

Hát ezt nem én mondta, de hogy sem Dr Vaskuti és sem Dr Balla bíró úr nem tudja az biztos. Sőt ők tanítanak és írnak és ők prédikálják az igazságot, de ez csak elmélet, mert a gyakorlat nem ezt mutatja. A gyakorlat Debreceni Ítélőtábla  II. fokon folyamatos súlyosbításokat eszközölt, igaz a legtöbb esetben a különös kegyetlenséggel elkövetett bűnözésnél ugyan annyit kapott a személyke, mint itt az ő általuk kikiálltott bűnszervezet egyes tagja, aki nem ölt, nem fogott fegyvert, ja igen és büntetlen előéletű. Semmilyen különös kegyetlenségben nem vett részt.

Hol is az igazság?

Igen hibázott, biztos, de nem akkora mértékben mint azt az ítélet előadta, kellett keresni valakit, aki M. Róbert helyett bűnös lesz és az ország éljenzik és a cikkekekt kommentálja, hogy ki kellett volna őket végezni? Miért is? Az emberek nagyon hamar ítéletet mondanak úgy, hogy valójában nem tudják az igazságot, elhiszik amit a firkászok írnak, amit a média eléjük tálal! Na ez a legnagyobb hiba ebben az országban, mi mindent beveszünk amit csak kell, mert ezek vagyunk mi.

Nézzük csak miről szólnak a cikkek, Sz Attila felmentsét kéri, mert a Fekete sereg katonái zsarolták, üldözték őt és ő önvédelemből lelőtt egy embert, aki már nem tud védekezni, mert meghalt! Kikiálltotta Fekete sereg tagjának, én a halott fiú édesapja helyében azért ezt kikérném magamra. Először is miért lehet fegyver egy embernél, fegyvertartási engedély nem erről szól szerintem, hogy lövöldözzünk. Kicsit sántít az ügy, már c sak azért is mert kiderült, hogy az ítélete már igen régen volt, vagyis akkor még ez a társaságban lévő emberek közül sokan nem is ismerték egymást. Persze az ügyészség ezt nem vitatta, másodszor meg most, hogy a Fekete sereg pere előkerült rájuk fogunk mindent és msot már mindent ők követnekel? Ezt azért nem értem, a kérdés az, hogy mikor is történt ez az ominózus lövés, mert azért az idő nem mindegy. Lehet, hogy két ember zsarolta őt, lehet, de nem biztos, Sz Attila milyen formában és jogon mondja hogy a Fekete sereg tagjai voltak?

Ezek a dolgok úgy sántanak, ahogy vannak, de kommentek erre, meg kell nézni igen érdekes, szegény emberrel mit tettek, az senkinek nem tűnt fel, hogy a műsorban ahol feltűnt, kiírták 30 milliót költött ügyvédekre! Miből is a szegény emberke, azért talán neki nincs vaj a füle mögött? Ezek persze csak kérdések?- Semmi több és nem akarok senkit megvádolni, de a mi emberkék akit szinte elkapáltak több évre, az nem tudott még 100 ezer forintot sem költeni ügyvédre.

Ezt csak egy kis figyellemkeltő kitérésnek írtam le!

Balla bíró úr, ma már számomra a kivégző osztag feje lett és a kalapom se emelem meg előtte, miért is, - mert ő elfogult volt, amit az ügyvédek elé tártak elsöpörte, a bizonyítási indítványokat nem fogadta, miért is? - válasz erre, mert akkor beletenyerel esetlegesen egy olyanban ahol bizonyítani tudtak volna emberek és akkor nem fel hanem lefelé kellett volna vinni az éveket. Ő kerek perec kijelentette, iI fokú bíróság és az ügyész érvelését fogadta el! Ennyi! Élve ásott el úgy embert, hogy nem volt kíváncsi a bizonyításra és esélyt sem adott neki az életre, hisz több év múlva hogyan tud majd beilleszkedni a társadalomba úgy, hogy a családját elveszíti, mert az belerokkan, esetleg szégyelli a dolgot, pedig nem tehet róla. Nem volt vagyona, nem volt semmilye csak egyszerű ember, aki középszinten élt. Ha mind az a vád ami ott elhangzott igaz lenne, akár most millióknak kellene lennie, és nem kirendelt ügyvédre telt volna.... Azért ez egy kicsit furcsa nem,- a sok vádból egy forint sem maradt! 

A bűnszervezetről olvastam, miről is szól- 3 vagy több ember szervezetten hosszabb ideig bűnt követ el.

Hogy is van ez ? Több ember -igen és hosszabb ideig szervezetten, már itt megdőlt a dolog, hiszen, a vádlottak összevissza lévő ismeretségben vannak, van aki nem is ismeri az előtte lévőt, hogyan lehet akkor hosszabb ideig bűnszervezetben élni, amikor még ráhangoltság sincs egymás között. A szervezetnek nevezet bűnbanda nem létezik, csak bírói elfogultságon alapszik! Azt is meg kellett volna nézni ki mennyit kapott ebben az ügyben, érdekességként valaki csak pár évet, aztán valakit meg eltemettek!

Pont olyat temettek el, akit nem kellett volna, akit megilletett volna az enyhébb ítélet. Fogok róla írni, azért hogy az emberek  ne csak a médi által közvetített dolgokból ítélkezzenk, hanem lássanak mögé is!

Végszóként a mai napra ezt is a bírónő írta: Nem biztos, hogy a legszigorúbb büntetés a legjobb bizonyos esetekben!

Én örülnék, hogy a Btk átdolgoznák, úgy, hogy akit bűnszervezetben ítélnek el, de nem ölt, nemfogott fegyvert, az ne legyen kizárva a kegyelemből. Ha bizonyít akkor igen is adjon neki esélyt az állam, adjon neki esélyt az életre, a családjához való visszatérésre, a beilleszkedésre.

A legnagyobb baj az, hogy neki senki nem segít, mert nincs pénze és nem vállalják fel, hogy megtalálják z igazságot és a büntetést az elkövetéshez mérten szabják ki és nem súlyosabban!

 Azt gondoltam itt folytatom, a mai nap olvastam el koszi lapon az ítélet hírdetését. amit ott leírtak akár ügyvéd vagy akárki más, az teljesen beleltaláló volt mintha a Fekete sereg ítéletét láttam volna! Ugyanúgy nem érdekelete a bírót sem itt sem ott az igazság, ő eldöntötte, hogy mi lapján ítélkezik, eleget téve a mai magyar igazságszolgáltatásnak!

Hol is van az igazság, hol vannak azok azügyvédek akiket most már folyamatosan legyláznak a bírák és ügyészek, szinte szavuk sncs és amkor jogoson alátámasztva érveiket, nem füllentve próbálják védeni védenceiket,akkor semmibe tiporják őket. Hol van Magyarországon igazságszolgáltatás? Egyetlen ítélőtáblán lévő bíró nem képes felvállalni az igazásgot, mert félti állást. Ez igazság, hol az igazság!

Amit elkövettek és alátámasztható sehonnan sem lehet megdönteni, azért kell ítélkezni és nem azért, amit el sem vagy csak részben követtek el!

Hol lehet ma bítni a bírákban, a kezükben van minden és őyzintén elgonodlkozm azon, hogy az a bíró aki nem teljes tudásával ítélkezik, hanem csak a legkisebb elfogultságot, a bizonyítékokat semmisnek tekintve ítélkezik, állásából felföggeszteném egy rövid időre, ahol elgondolkozott felesküdött pályára!

Az emberke papírjait az ügyvéd által leírt fellebbezést ismételten olvasgatva és a jegyzőkönyvek lehallgatások alapján, alátámásztott tények igazolják az ügyvéd által leírtakat és érdekelte a bírót! Nem! Azt gonoslom igen tudnék örülni, ha lenne egy belevaló bíró, aki azt m ondaná azért ítélem és azért amit elkövetett, amit alátámasztanak jogosan, de ami jogtalanul van azért nem!


Én átolvastam a büntetörvénykönyvet, nagyon komolyan az ide vonatkozó részeket. Sok olyan dologgal találkoztam, amit ezek a bírók nem használtak, a Btk is leírja, hogy mi alapján lehet valakit teljeskörűen elítélni. Vagyis csak úgy, ha semmilyen kétséget kizáróan elkövette a büntényt, ha csak már valami felcsillan, ami arra ad következtetni, hogy már sántít a vás, akkor körültekintőbb vizsgálat kell.! 

Egyetértek a koszi lap szerkesztőjével!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 3
Össz.: 11 284

Látogatottság növelés
Oldal: A kezdet
Fekete sereg avagy bírói elfogultság - © 2008 - 2024 - fekete-sereg-pere.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »